HIDASI ZSOLT

VÖRÖS ÉS ARANY

cimű kiállitás megnyitóbeszéde

Én a magam részéről mindig is egy kicsit fonák dolognak tartottam, amikor a képekről, amikhez alapvatőleg a látási érzeten alapuló befogadókészség szükségeltetik, beszéd útján nyilatkozzam meg, és megvallom őszintén , hogy sokkal szivesebben tartanék látványosan megnyitó NÉZÉST, mint például megnyitó BESZÉDET, de belátom, hogy vannak dolgok, amikről pusztán a NÉZÉS útján meglehetősen nehezen tudnám tájékoztatni a kedves közönséget mindarról, amiket e képek és e képek alkotójának kapcsán mégis fontosnak tartanék elmondani.

Kezdjük talán a kiállitás alapgondolatával. Vörös és Arany. Aligha akad itt olyan ember, akinek e szavak hallatán ne indulna meg valami egészen intenziv reflexiós folyamat, melynek során legtöbbünkben varázslatos módon képek alakulnak ki. Legyen ez a lemenő nap fényében felizzó városkép, az őszi erdő fái között átszüremlő fénysugár, téglavörös-rózsaszin velencei emlékkép, egy szemvillanás mélysége, bármi, de egy biztos, a VÖRÖS ÉS ARANY semmiképpen nem hagy minket érintetlenül.Kétségtelen, hogy a gondolat bejár egy bizonyos utat, amig valami megfoghatatlan metamorfozison keresztül eljutunk a fejünkben kialakuló képig. És ez megforditva is igaz, egy másik utat járunk be olyankor,amikor a képekből lesz gondolat. Ez az a pillanat , amit szeretnénk elcsipni, vica versa. Arról van szó ugyanis, hogy amig a legtöbben képtelenek vagyunk a saját fejünkből kitörni, akad néhány ember-és Huszár Boglárka - is ezek közé tartozik- aki képes arra, hogy ábrándból valáságos képet alkosson. Valóságosat, de nem abban az értelemben, hogy a valóságot a tudatunktól függetlenül létező világként fogalmazza meg, hanem a gondolat által bejárt út teljességének ábrázolása által.

Boglárka képeiben a lélek manifesztálódik. És hogy a lélek mi mindenben tükröződhet és köszönhet vissza, jól példázza az itt kiállitott képek témaválasztásának sokrétűsége is. Azt hiszem ebben a tekintetben nem annyira a tudatosság, inkább a "ráérzés" a jellemző . Megihletheti bármi, akár egy-egy neves elődjének a munkája, akár egy szines magazinban látott fénykép. Az újragondolás. az újraalkotás itt a leglényegesebb tulajdonság, az a többlet, ami a művész sajátja és ami hamisithatatlanul " Huszár Boglárkai" vonást kölcsönöz e műveknek. Bár képei magabiztos mesterségbeli tudásról tanuskodnak, a folyamat ami az első gondolattól vezet a kép megalkotásáig, a legritkább esetben nevezhető magától értetődőnek. Ebben a tekintetben Boglárka soha nem nyugszik, addig játszik a technikával, addig kisérletezik a szinekkel, amig azok tökéletesen vissza nem adják apillanatnyi szándékát. Nem könnyű "fejből festeni" , ecsettel követni a gondolatot, ezért sok képét átdolgozza, újrateremti. Festményein életre kel a karmazsinvörösbe szórt arany, és a festőszeres fröcsköléssel utókezelt képei ( mint pl.: a Cad'Oro vagy a Sellő tánca) pedig szinte olyan légiesek , mint maga a gondolat , ami létrehozta őket.

Egy fémműves munkában olvastam nemrégiben, hogy ha az aranyat rézzel ötvözzük, vörös aranyat, ha ezüsttel, zöld aranyat, ha palladiummal, akkor pedig fehér aranyat kapunk. Azt hiszem amit itt látunk az felülmúl minden alkimista próbálkozást, itt boldogságot látunk, az arany és Boglárka lelkének ötvözetét, ami ha hagyjuk, beragyogja a mi életünket is.



2008 május 16. Pilisvörösvár