2009. április 21., kedd

Első fotóim

Babits Mihály: Álmok kusza kertjeiből

Álmodtam én és az álom, az álom én magam voltam.
Kertben bolygtam, és magam voltam a kert, ahol bolygtam,
a kert, ahol bolygtam és bolygok, botlódva bozóttól bozótig,
mint ki éjjel jár tapogatva és az árnyaktól húzódik.
Gonosz ligetben járok én, utamat nem látom előre,
és mégis biztosan tudom, hogy kijutok egyszer belőle.

Nem lesz az márma, sem holnap, sem holnapután, s azután sem,
és jól tudom, hogy nem lesz még halálom különös óráján sem,

s nem az idők végén az idő sohsem érheti végét:
hanem az idők mögött valahol, hol az Isten tartja székét.


Óh, nem vagyunk mi boldogok, se tiszták, se jók, se bölcsek,
Életünk a kócos erdők ágainál kúszább és törtebb,
ezer rosszaságtól sötét és könnyektől nedves;

de a lombok végül is egymást a nyilt égbe ölelik, kedves,

mely fényes homlokkal hajol ránk, mint dajka az ébredezőre...
s egyszer simára gombolyul minden ami zilált és dőre.
Nem lesz az márma, sem holnap: az idő csak oszlopos tornác.
A Takács a napok mögött ül, amik során élve túl nem látsz.

Durva cselédei tépik álmaink kócát, a Sorsok,
mely gubancban hever előtte s nagy kezeik szelében borzog.



2009. április 11., szombat

A Költészet napja

József Attila -Kultura



A virág elfáradt már szagosodni.
Unta,
hogy mifenének tettük asztalunkra.
S igyekezett árnyékot vetni,
nagyobbat, mint a kertben
s elfáradt, mikor nem néztünk oda.

De észrevettem.

2009. április 5., vasárnap

Illés Gyula- testvérek (részlet)



Három nap néztem volna csak szemed
árnyékos völgyét, szemöldöködet,
a pillák sűrű sását, mely között
az eleven kis vadvíz incseleg,
villantja fényét, fürge terveit,
sikos halacskák szökdeléseit -
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.

S töltöttem volna három új napot
csak nézni némán a hű hajlatot:
ruhád alól kisejlő kebledet,
a csillagot, mely rajta szendereg,
s készül, fényküllőt ütve lágy mezén,
már tündökölni sorsom éjjelén -
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.

S elég lett volna újonnan nekem
csak legeltetni, itatni szemem
szép szárba szökkent páros térdeden,
melyek hivalgón, mégis derűsen,
mint fényes kapu kettős szárnyai
tán bíztatták már egymást nyílani -
Három nap néztem volna hallgatag
az egyiket, aztán a másikat.

.

.


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...