2009. április 21., kedd

Első fotóim

Babits Mihály: Álmok kusza kertjeiből

Álmodtam én és az álom, az álom én magam voltam.
Kertben bolygtam, és magam voltam a kert, ahol bolygtam,
a kert, ahol bolygtam és bolygok, botlódva bozóttól bozótig,
mint ki éjjel jár tapogatva és az árnyaktól húzódik.
Gonosz ligetben járok én, utamat nem látom előre,
és mégis biztosan tudom, hogy kijutok egyszer belőle.

Nem lesz az márma, sem holnap, sem holnapután, s azután sem,
és jól tudom, hogy nem lesz még halálom különös óráján sem,

s nem az idők végén az idő sohsem érheti végét:
hanem az idők mögött valahol, hol az Isten tartja székét.


Óh, nem vagyunk mi boldogok, se tiszták, se jók, se bölcsek,
Életünk a kócos erdők ágainál kúszább és törtebb,
ezer rosszaságtól sötét és könnyektől nedves;

de a lombok végül is egymást a nyilt égbe ölelik, kedves,

mely fényes homlokkal hajol ránk, mint dajka az ébredezőre...
s egyszer simára gombolyul minden ami zilált és dőre.
Nem lesz az márma, sem holnap: az idő csak oszlopos tornác.
A Takács a napok mögött ül, amik során élve túl nem látsz.

Durva cselédei tépik álmaink kócát, a Sorsok,
mely gubancban hever előtte s nagy kezeik szelében borzog.



5 megjegyzés:

anaisz írta...

CSODÁSAK !!!!!!

Halovány lila és karamell.....

GYÖNYÖRŰ!

Köszönöm !

s@só írta...

A fotók, azok nagyon jók........

s@só írta...

"akik eltévedtek nappal a fényben - egymást keresik talán..."

PHAEDRA írta...

...és így talál egymásra-Fényhatáron belül-az álom és értelem.

Bejegyzésed egy áhított nyugalom szilárdságát mintázza.Nagyon szép...

Huszár Boglárka írta...

Köszönöm hogy itt jártatok....

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...