Áhitat


Ne szólj semmit, adj időt a szemnek, hogy a látottakat egészíthesse ki lelked.. Gondolhatsz mesére, gondolhatsz jéghegyek fölé magasodó várra, elvarázsolt királyok birodalmára, gonoszok tündöklésére, vagy méltó bukásukra, vagy csak egyszerűen élvezd a pillanatot. Én már tudom, Milánó ékköve, az emberi alkotás remeke a dóm, amit Isten dicsőségére emeltek, hogy méltó legyen nagyságához. Huszár Boglárka, Boglárkát a napfényes Itália ihlette, hogy a semmiből emelje ki szépséges csipkével koronázott áhítatát! Tű-vékony finomsága az emberi lélekrezdülése, kifinomult játéka, a fények aranyban szikrázó tündöklése nem hivalkodó, hanem alázatosan simulnak egymásra, egymásért. Részlet csupán a homlokzatról, mégis egységet kapunk, rücskös felülete ezernyi mélyedést, és emelkedést eredményez, hogy tükörként visszaszórja mindezek többszörösét. Megvilágításában árnyékokat kever, hogy a földi érintést már csak sejthessük. Magasan fenn, könnyedén lebeg, úgy illik a sötéthez, mint legbelső imádságaink titkaihoz a lezárt szemek vak bizalma. Megérkeztünk, itt vagyunk ahol az álmok születnek, és engedjük meg, hogy újabb álmok születhessenek…


Hargitai Beáta írása

Megjegyzések